Székelyföldön egy kedves kis városkában, Sepsiszentgyörgyön láttam meg a napvilágot. A Művészeti Líceumban oskoláztam, képzőművészeti ágazaton. Mindaddig amíg az érettséginek nevezett létra fokát megmásztam volna addig gyönyörű tájakat barangoltam be gyermekded lényemmel. Nagymamám és nagytatám falujában, Dálnokban töltöttem a nyarakat, teleket ahol színeset bugyborékol a rét s a forrásvíz oly finoman fortyog ki a földből, ahol a széna feszt ropogós és jószagú s a medve a kert bütűjét ledöjtögette volt perpenceszilváért. S az ülű es leste nagy madár magaslatából a csürkécskéket s vót, hogy el es kapott vaj egyet.
Na s akkoriban az én csóré lábacskámat megcsípte a csihány s azóta es vakarózik s addig addig, míg mára felhúztam a bábukat lábaimra Mókára és Tréfára, hogy ne viszkessen annyira, hanem járják el a székelynép jóízű mesécskéit. S ha nem es pityókát mesélek akkor murkot aprítok lapítón s ha nem es hiszitek el a cseszle csípjen meg benneteket!

Így van velem ez, nem csak a szájam jár, hanem a lábam is: báboskodni táncházakban, óvódákban, iskolákban, családi napokon, művelődési házakban, fesztiválokon, rendezvényeken, táborokban jókedvvel szoktam, kicsiknek-nagyoknak orcájukra derűt lopva!

Mesebeli üdvözlettel: Csernik Szende