Hol volt,hó nem volt...

Egy kicsi mégis vót,sőt Erdélyországban jócskán lehulott a hó!Jókat szánkoztunk,csuszinkáztunk,hógomolyagokkal gurigáztunk!Ilyenkor szeretem a telet!
Most csuszinkázzak kissé ide vissza,írjak arról a bábozásról amely olyan természetesen született meg ,mint amikor a magocskából a csíra kibúvik és csirázik egyre kijebb a napsütésre s ő is olyan kiváncsian nézelődik ,mint a közönség mely őreá kiváncsi.
Mert a lábaimmal bábozok és ez különleges,mondják.És csodálkoznak is:)
Székely népmeséket mesélek a lábaimra felhúzott bábuk segítségével.Szeretem a meséket,és szeretem az embereket megnevettetni,a lelküket felsúrolgatni ,megmelengetni,átölelni őket.Szeretem a a gyerekek bámuló arcocskájukat,a felnőttek felhőtlen kacagásukat,a közönséget akivel szoros kapcsolatba kerülök amikor előadok,kialakul egy fonal,egy köldökzsinor amin keresztül folyik a mese,a székely mesebeszéd lelkülete,életvíze...és ami táplál az a gyönyörű anyanyalvünk egyik édesgyermeke a székelynyelv.